Fenntarthatóság a Pannon Egyetemen
A Pannon Egyetem az elmúlt évtizedekben a természettudományos, a műszaki és informatikai,
valamint a menedzsment és turisztikai területeken országos és nemzetközi feladatokat is vállalva,
jelentős kutatói és kutatás-fejlesztési tapasztalatot halmozott fel.
Ennek mentén megvizsgálva értékeit, kompetenciáit és lehetőségeit, a fenntarthatóságot és a körforgásos gazdaságot,
intézményünk kiemelt tudományterületként kezeli mind az oktatási,
mind a kutatás-fejlesztési és harmadik missziós tevékenységei között.
Ebben a munkában a karok és kampuszok egyaránt aktívan részt vesznek a maguk tématerületeinek megfelelően.
A Gazdaságtudományi Kar céljai és képzései
A Gazdaságtudományi Kar elsődleges célja gazdasági szakemberek képzése, akik képesek vállalati rendszerek létrehozására, irányítására és vezetésére. Az intézmény a helyi és a nemzetközi piac igényeinek megfelelő képzések sokaságát kínálja.
Oktatás és környezet
Az oktatás nemzetközi környezetben, kis létszámú csoportokban folyik, ami hozzájárul az egyéni képességek fejlesztéséhez. Aktív üzleti partnereinek köszönhetően a hallgatók valós gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek mind a tanteremben, mind a szakmai gyakorlatok során.
Kompetenciák fejlesztése
Fontos számukra a kompetenciák sokoldalú fejlesztése, ezért nagy hangsúlyt fektetnek a hallgatók tanórán kívüli tehetséggondozó tevékenységekbe való bevonására.
Fenntarthatóság
A Gazdaságtudományi Kar elkötelezett a fenntarthatóság iránt. Céljuk, hogy a jövő diplomásai, vállalkozói és menedzserei, vezetői számára olyan gazdasági és üzleti modelleket mutassanak be, amelyek a fenntarthatóság és körforgásos gazdaság irányába mutatnak. Ennek érdekében hallgatóik számos tantárgy keretében foglalkoznak a fenntarthatóság különböző aspektusaival.
Fenntarthatósági kutatások
A kar fenntarthatósággal kapcsolatos kutatásai kiterjednek többek között:
• a klímaváltozás gazdasági és üzleti életre gyakorolt hatásainak vizsgálatára,
• a helyi gazdaságfejlesztés és élelmiszerpazarlás témakörére,
• a vállalati CSR tevékenységek szintjére,
• az egyéni fogyasztás és a felelősségteljes marketing kérdéskörére.
Számos kutatásuk foglalkozik a fenntartható turizmus különböző területeivel.
Üzleti Tudásközpont
A Gazdaságtudományi Kar Üzleti Tudásközpontja a vállalatok, vállalkozások szakmai támogatását személyre szabott képzés-fejlesztési programjaival éri el, melyben a fenntarthatóság és innováció a képzési portfólió gyökeres részét képezi.
Fenntarthatóság népszerűsítése
A kar kiemelt hangsúlyt fordít a fenntarthatósággal kapcsolatos szemléletformálásra, mindezt:
• versenyek,
• nyári egyetemek,
• előadások,
• infonapok,
• tréningek és képzések szervezésével,
• ismeretterjesztő videók,
• podcastok készítésével támogatja.
Kattints a szövegre:
Zalaegerszegi Egyetemi Központ
A Zalaegerszegi Egyetemi Központ működését a környezettudatosság hatja át, ezzel is hozzájárulva a természeti rendszereket érő negatív környezeti hatások csökkentéséhez, továbbá a környezettudatosság erősítésén keresztül a társadalom fenntartható működéséhez.
A kezdetek és a környezetvédelem
Már 2000-ben, mikor az egykori laktanyából felsőoktatási telephellyé átalakított területet birtokba vettük, egyértelmű volt, hogy ez a tágas, parkosított, természetközeli környezet érték, amit óvni kell. Pozitívan hat ránk, és nekünk kötelességünk, hogy pozitívan visszahassunk.
A zöld hagyomány
A kampuszon elindult egy szép hagyomány: az évnyitók alkalmából elültették az elsősök fáját, így minden évben egy újabb csemetével gyarapodott a park növényvilága.
A "Zöld Kampusz" projekt
A „zöld gondolat” igazán a „Zöld Kampusz mintaprojekt Zalaegerszeg” címet viselő pályázati projekt keretében bontakozott ki. A projekt révén komplex fenntarthatósági programok valósultak meg, és az eredmények változatos formában kerültek elterjesztésre.
Fenntarthatósági programok és tanösvény
A látogatók a kialakított tanösvény bejárása során megismerkedhetnek a fenntartható életmód elemeivel. A megoldási alternatívák bemutatása a fenntartható viselkedésminták követésére ösztönözheti őket.
Kiemelkedő értékek
Számunkra két alapvető érték kiemelkedő fontosságú:
-a jövő generációja,
-és környezetünk fenntarthatósága.
Fenntarthatósági képzés és események
A Nemzetközi Nyári Egyetem keretében például két alkalommal is tanúsítvánnyal záródó Fenntarthatósági képzést tartottunk.
A Fenntarthatóságról Másképp Hallgatói Konferencia a Zalaegerszegi Egyetemi Központban című rendezvényen 40 fiatal hallgatónk mutatta be előadását. Ezen kívül a Zalaegerszegi Egyetemi Központ saját standdal képviseltette magát a III. GreenTech Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállításon és Konferencián.
A két napos rendezvénysorozat fő témaköre a klímavédelem és a gazdasági versenyképesség volt.
Humántudományi Kar
A Humántudományi Kar széleskörűen támogatja a globális és hazai fenntarthatósági törekvésekhez kapcsolódó egyéni és társadalmi kérdések megválaszolását. Valljuk, hogy mind az egyén, mind az emberi közösségek felelősségvállalása nélkül lehetetlen a felettünk álló, véges természeti környezet megóvása, és az emberiségnek alárendelt gazdaság fenntarthatóvá tétele.
Oktatási, kutatási és diszszeminációs szerepvállalás
A környezettudatos társadalom megteremtéséhez oktatási, kutatási és diszszeminációs feladatokkal járulunk hozzá.
Klímaváltozással kapcsolatos konferenciák
2022-ben indult Klímaváltozás, szorongás és szkepticizmus - Tények és tévhitek címmel éves konferenciasorozatunk.
Nemzetközi siker és dokumentumfilm
Nemzetközi sikerünk a számos díjat elnyert There Is No Planet B dokumentumfilm, melynek folytatása készül.
Fenntarthatósággal kapcsolatos kutatások
Számos kutatást végzünk a fenntarthatósággal kapcsolatban nyelvészeti és nyelvhasználati területen.
Pedagógusképzés
A pedagógusképzésben A fenntarthatóság elvének komplex alkalmazására felkészítő pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 2023 szeptemberétől várja az érdeklődőket.
Emellett a Környezetpedagógia és Társadalmi kihívások tantárgyak közvetlenül foglalkoznak a témával.
Együttműködések és programok
Számos országos programban (pl. Fenntarthatósági Témahét) együttműködő képzési és szervező partnerként működünk. Fenntartható iskola művészeti pályázatunk a középiskolás diákokat szólítja meg.
Szívesen együttműködünk intézményi, szervezeti és civil partnerekkel a helyi környezettudatossági, attitűdformálási tevékenységekben, vállaljuk kutatások, képzések, tréningek szervezését a fenntarthatóság személyes és közösségi megvalósítására.
Mérnöki Kar
A Mérnöki Kar a klasszikus mérnökképzés hagyományaira építve a műszaki és a természettudományok nemzetközileg elismert oktatási és kutatási központjává nőtte ki magát az elmúlt 70 évben.
Cél és küldetés
Céljuk, hogy a klasszikus mérnökképzés elismert értékeit és hagyományait megőrizve új tudományterületek felé nyissanak, és képzési profiljukat – mind szerkezeti, mind tartalmi szempontból – a társadalom mindenkori igényeihez igazítják.
Fő küldetésük, hogy a hallgatókból korszerű elméleti és gyakorlati tudással felvértezett, ismereteiket alkotó módon hasznosítani képes szakembereket képezzenek, akik sikeresen helytállnak a műszaki és természettudományos feladatok megoldásában, és magukat tovább képezve élethosszig tartó tanulással – a jövő kihívásait is felkészülten fogadják.
Kutatás-fejlesztés
A Mérnöki Karon folyó kutatás-fejlesztési munka színtere számos elismert kutatóműhely, amelyek működéséhez iparvállalatok, régiós és országos pályázati források, valamint az Európai Unió pályázati támogatásai járulnak hozzá.
Kutatási területek
A kutatások a természettudomány és a műszaki tudományok számos területén folynak, több esetben az országban egyedülálló interdiszciplináris témákban.
Fenntarthatóság a kutatásban
Kiemelt céljuk, hogy a fenntarthatóság tématerületei ne csak az oktatásukban, hanem kutatás-fejlesztési tevékenységeikbe is beépüljenek. Ennek érdekében kutatási területeik lefedik a fenntarthatóság műszaki kérdéseit, többek közt:
-éghajlatváltozás,
-hulladékgazdálkodás,
-körforgásos vízgazdálkodás.
Műszaki Informatikai Kar
A Műszaki Informatikai Kar kutatási, kutatás-fejlesztési tevékenységeiben a fenntarthatóság kiemelt hangsúlyt kap mind a műszaki, mind az informatikai területén.
Elkötelezettség a fenntarthatóság iránt
A Kar elkötelezett a fenntartható fejlődés iránt, és ezeket az értékeket igyekszik integrálni működésébe mind az oktatás, mind a kutatás-fejlesztés kapcsán.
IT és műszaki technológiák
Az előremutató IT és műszaki technológiák, valamint az ezekhez kapcsolódó innovációs megoldások fejlesztései a Műszaki Informatikai Kar figyelmének középpontjában állnak, melyekkel a fenntartható jövő kialakításához járulunk hozzá.
Kutatási eredmények
E tárgykörben a Kar számos előremutató eredménnyel rendelkezik. A fenntarthatóságot támogató szakmai tevékenységeink közül meghatározó eredményként említhetők:
Villamos energetika számos területén alkalmazzák a rendszer- és irányításelmélet nemzetközi és általuk is kidolgozott innovatív eredményeit.
Olyan módszerek és eljárások kifejlesztésén dolgoznak folyamatosan, amelyekkel optimálisan elvégezhető a megújuló energiaforrások hálózatba integrálása, villamos generátorok és járműipari akkumulátorok optimális üzemeltetése a nemlineáris rendszer- és irányításelmélet eszköztárát felhasználva.
Kutatási céljaik közé tartoznak e tématerületen a villamos energiaszolgáltatók (akkumulátorok) optimális üzemeltetése és öregedésének becslése, valamint napelemek energia-hatékony üzemeltetése, továbbá portfólió optimalizációval kapcsolatos kérdések vizsgálatai.
Rendszer- és folyamatoptimalizálás
A fenntarthatóság kérdésköre a rendszer- és folyamatoptimalizálás területén is aktívan kutatott terület a Műszaki Informatikai Karon. Feladataik fókuszában összetett folyamatok és rendszerek elemzése, tervezése, optimalizálása és a kapcsolódó döntéstámogatás áll.
Az alkalmazások köre a sejten belüli folyamatoktól, az ipari gyártórendszereken át, a teljes ellátási láncok vizsgálatáig terjed.
Eredményeik a teljes alkotó folyamatot szoftveresen támogatják, a feladat megfogalmazásától, a modellezésen és modellelemzésen át, egészen a legjobb megoldások gyakorlati értelmezéséig.
Kiemelt kutatási területek
A fent megfogalmazott tématerületek mellett meghatározó kutatási és kutatás-fejlesztési feladatokat végeznek mind a fény és színtanhoz, képfeldolgozáshoz, az intelligens irányítórendszerekhez és az adatintenzív mesterséges intelligencia módszerekhez kapcsolódóan, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságot kiemelten támogató megoldási módszertanok kidolgozására.
Oktatás és integrálás
Mindezen fenti ismereteket eredményesen integrálják az egyetemi oktatásba képzéseik kapcsán, elősegítve a fiatal generációk látókörének szélesítését.
Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ Nagykanizsa
Küldetésünk
Küldetésünk, hogy a Pannon Egyetem Nagykanizsai (PEN) Kampusza a vidéki felsőoktatás bástyája, a körforgásos gazdaság hazai és közép-európai oktatási-kutatási központja legyen.
Támogató környezetet biztosítunk az ipari és szolgáltató szervezeteket érintő fenntarthatósági kihívásokban, gyakorlati megoldásokat kínálva a valós piaci környezetünk számára.
Jövőképünk
Jövőképünk szerint a PEN aktív vállalati kapcsolataink alapuló, partneri együttműködésben megvalósított kutatásain keresztül a térség meghatározó gazdaságfejlesztési szereplőjévé válik, amelynek központi témája a körforgásos szemlélet elterjesztése és integrálása a szervezetek működésébe.
Képzéseink és céljaink
Képzéseinkkel folyamatosan reagálunk a gazdaság részéről felmerülő igényekre; innovatív, alkalmazkodó kampuszt működtetünk külföldi és magyar hallgatókkal.
Célunk, hogy a lokális igények mentén fejlesszük tovább kutatási potenciálunkat, s a körforgásos gazdaság szemléletéhez igazodva mérnöki-gazdasági-társadalmi aspektusokat integráló megoldást kínáljunk a partnereink számára.