Featured

PANNON R(E)GYETEM TRASH ART PÁLYÁZAT 2025

TRASH ART 2025-BEN IS! A kutatás-fejlesztés és oktatás mellett kiemelkedő fontosságot tulajdonítunk annak, hogy ne csupán lássuk, hanem tudatosan észleljük és megmutassuk a körülöttünk zajló folyamatokat. Ennek részeként olyan stratégiát követünk, melynek középpontjában a "látni, láttatni és látszani" elv áll. Ennek lényege, hogy ne csak tisztában legyünk a helyzetünkkel és a célokkal, hanem az elért eredményeket is hatékonyan kommunikáljuk, megosztva a jó gyakorlatokat és a szerzett tapasztalatokat. Felhívás (PDF) Ebben a szellemben hoztuk létre a TRASH ART PÁLYÁZATOT még 2023-ban, mely az általános, középiskolai és egyetemi diákoknak kínált lehetőséget egyéni vagy csoportos kategóriában. Ennek célja, hogy összehozza a résztvevőket, és kreatív formában reflektáljon a hulladékgazdálkodás kihívásaira és a fenntarthatóságra. Nézd meg a korábbi pályázat alkotásait és inspirálódj! Az előző évi pályázat sikere inspiráló volt számunkra, ezért örömmel jelentjük be, hogy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk arra, hogy a művészet által kifejezhessék magukat azok, akik szeretnék megosztani természethez való viszonyukat, véleményüket, félelmeiket vagy terveiket. A pályázat egyik célja, hogy a résztvevők számára platformot teremtsünk, ahol kreatív módon reflektálhatnak a környezeti kérdésekre és a fenntarthatóságra. Bízunk benne, hogy idén is számos izgalmas alkotás születik majd, amelyek új megközelítéseket és gondolatokat hoznak. A PÁLYÁZAT A trash art magyarul hulladékművészet, a hulladékok művészi újrahasznosítása, amely során a hulladékokból műalkotásokat - például szobrokat, képeket, installációkat - hoznak létre az alkotók.  PANNON REGYETEM TRASH ART PÁLYÁZAT témája: Csomagolásmentesen Generációk Használd újra! Bármelyiket válaszhatod, de akár össze is vonhatod őket. A pályaműveket leadni 2025. május 30-ig lehet leadni. Kérjük hozd magaddal a leadáskor az alább található nyilatkozatot. (Ha csapatban dolgoztatok, akkor minden csapattagra külön nyilatkozatot kell leadni.)  Leadás helyszínek a következőek. Kérjük írj nekünk, hogy mikor hozod be a pályamunkát, hogy biztosan találkozzunk:  Veszprémben - Fenntarthatósági Kompetencia Központ - Egyetem u. 3., I/ 110-es iroda - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ajkán - Pannon Egyetem Ajka 8400 Ajka Kampusz, Újélet utca 8. - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Nagykanizsán - rövidesen Zalaegerszegen - rövidesen Hasznos linkek FELHÍVÁS PANNON R(E)GYETEM TRASH ART PÁLYÁZAT Adatkezelési Tájékoztató >>>>>> Szülői nyilatkozat kiskorú résztvevő esetén >>> Nyilatkozat nagykorú résztvevő esetén >>> PANNON R(E)GYETEM TRASH ART PÁLYÁZAT segítő videói PANNON R(E)GYETEM TRASH ART PÁLYÁZAT alkotásairól készült videó Partnereink A felhívás a Hulladékgazdálkodási Kompetencia Központ létrehozása a Pannon Egyetemen (2022-1.1.1-KK-2022-00002) című pályázati projekt keretében valósul meg.